Néhány film karácsonyra, amit érdemes megnézni

Az ünnepi készülődés és nyüzsgés után igazi kikapcsolódást jelenthet néhány jó film. Ezért válogattam össze tíz, többnyire klasszikusnak mondható karácsonyi filmet. Jó szórakozást és kellemes karácsonyt kívánok mindenkinek!

 

warm-and-cozy-1975215_340.jpg

 

Túlélni a karácsonyt

 

Drew (Ben Affleck) kicsit már unja, hogy a karácsonyokat egyedül kell töltenie, ezért a Valco családnak egy ajánlatot tesz, így tulajdonképpen családot bérel magának. A sztori innentől kezdve válik érdekessé: Draw idegesítő kívánságai és megnyilvánulásai után hamar ráébred a család, hogy lehet nem ez volt az idei évük legjobb döntése...

 

47487_24.jpg

Jégvarázs

 

Az egyik legfiatalabb ajánlat a listáról, hiszen 2013-ban került mozivászonra és hamar kiharcolta magának a legtöbb bevételt generáló karácsonyi film érdemét. A történet onnan indul, hogy a legkevésbé sem kedves királynő, Elsa elátkozza Annát és nővérét.

Ha szeretnék az átkot feloldani, akkor egy igen hosszú, kalandos és veszélyes útra kell vállalkozniuk, ahol több későbbi társuk is kapcsolódik hozzájuk...

 

 

Bunyó karácsonyig

 

Amelyik filmben Bud Spencer és Terence Hill neve felvetődik, ott már nagy gond nem lehet. Moses (Bud Spencer) vadnyugati fejvadászként keresi a kenyerét, lényegében körözött bűnözők elfogásával telnek a napjai.

Éppen egy Sam Stone nevű fickót próbál elfogni, amikor egy nap váratlan fordulat történik és beállít Moses testvére Travis, azaz Terence Hill, akit a rokoni viszony ellenére sem kedvel túlságosan Moses.

Travis egy üzenettel érkezik, amit édasanyjuk kér tőlük, méghozzá azt, hogy töltsék együtt a karácsonyi ünnepeket... 

 

troublemakers1.jpg

Télapu

 

Az igazi télapó már megöregedett, ráadásul egy kisebb baleset is érte, amiben történetünk főszereplője Scott (Tim Allen) is alaposan benne volt. A nagy hidegben felveszi a Télapó kabátját, amivel mit sem sejtve elfogadott egy szerződést.

A gyerekek nem maradhatnak ajándék nélkül, a Mikulás megsérült, így nincs más választása az üzletemberként dolgozó Scottnak, helyettesítenie kell az öreget.

Kényelmetlen neki a szán és az a küldetés sem tetszik, hogy neki kell szétosztania az ajándékokat, ráadásul a szarvasokat sem igazán kedveli...

 

57oktkqturbxy9jmduwy2e4nzq1yty1nmnimwi0mznkzdu5n2iwyjexnc5qcgvnkpudahbnbdjna0mtbc0dfm0bva.jpg

Négy karácsony

 

Vannak akiket kevésbé fog meg a szeretet ünnepe. Kate (Reese Witherspoon)  és Brad (Vince Vaughn) is hasonlóan van ezzel és próbálják elkerülni a családi összejövetelekben gazdag ünnepi időszakot. Természetesen ürügyek tárházával és a legelképesztőbb sztorikat adják elő, azonban a tervük meghiusúl.

Éppen egy élő közvetítést adnak a tévében, ami miatt Kate és Brad lebukik, hiszen a helyszínen vannak. Végig kell látogatni a szülöket, akik már elváltak, így négy különböző helyre látogatnak a történet során...

 

Karácsonyi vakáció

 

A Griswold család üneppi hangulatban és nagy vásárlások, csomagolások közepette igyekeznek titokban tartani, hogy ki mit vásárolt szeretteinek. Ahol azonban megjelenik a család, ott megjelenik a probléma és a felfordulás is... 

 

143.jpg

Holiday

 

Két fiatal nő, akik szerelmi csalódáson vannak túl, interneten találnak egymásra és próbálnak megoldást találni a fájdalmukra. Iris (Kate Winslet) nagyon szerelmes kollégájába, viszont ez fordítva már nem annyira mondható el, ráadásul egy karácsonyi bulin kiderül, hogy a férfi eljegyezte az egyik kolléganőjüket.

Amandánál (Cameron Diaz) sem jobb a helyzet, sőt! Kiderül a pasijáról, hogy megcsalja, így dobta őt.  

Miután a két hölgy egymásra talál és elmesélik a bánatukat, elhatározzák, hogy kipihenik csalódottságukat és erre az egyik legjobb megoldásnak találták, ha otthont cserélnek. A Los Angelesi és a Londoni lakhely cseréje megtörtént, azonban nem minden alakul a tervek szerint...

 

Segítség, apa lettem!

 

A karrierista emberek számára elérkezhet a fordulópont, amikor vagy a munka, vagy a család mellett, de le kell tenni a voksot. Jack Campbell (Nicolas Cage) számára is elérkezett a választási pont és ő inkább a karriert választotta a család rovására, viszont így a Wall street egyik legmenőbb üzletemberévé válhatott az évek alatt. 

Egyszer azonban egy olyan alternatív életben ébred fel, amiben még mindig együtt van egyetemi szerelmével  és New Jersey külvárosában nevelik gyermekeiket. A furcsa pillanattól kevésbé elragadott üzletembernek túl sok opciója nincs, kénytelen elfogadni az új helyzetet és felnőni a feladathoz...

 

the-family-man-5318fcd3845e11755-755x425.jpg

 Hull a pelyhes

 

A karácsonyi ünnepre való felkészülés meglehetősen szélsőségesen történik az embereknél, ahány ház szinte annyi szokás és ez ilyenkor sincs másképpen. Valaki már jó előre letudja a vásárlást, amíg sokan viszont az utolsó utáni utáni pillanotot is megvárják, amire lépni kezdenek. Nincs ezzel másképpen Howard (Arnold Schwarzenegger) sem.

Az elfoglalt üzletemberhez némi fáziskéséssel jut el az ünnepi hangulat varázsa, ami eszébe juttatja, hogy gyermekének intéznie kellene valamit. Nagyon menő dolgot akart, és eszébe jutott, hogy az idén ez nem más, mint a Turbo Man baba.

A probléma csak annyi, hogy az élelmesebb szülők Jézuskái már elkapkodták az összeset, így sehol sem lehet már kapni. Howard elhatározza, hogy bármi áron megszerzi gyermekének, viszont mintha minden összeesküdött volna ellene...

 

hull-a-pelyhes-lejatszas-filmesguru.jpg

 

Reszkessetek betörők 

 

Így a végére érkezzen talán a leges legnagyobb klasszikus. Az egyik legnépszerűbb karácsonyi filmet sokan már kivülről fújják, de még is egy rövid bemutató:

Kevin (Macaulay Culkin) szülei egy nagy családi utazásra készülnek Párizsba. A nagy készülődés és fennforgások közepette mindent sikerült bepakolniuk és elvinniük, kivéve Kevint, őt véletlenül otthonhagyták. A kissrác az otthon töltött időszak alatt sem unatkozott... a betörőkkel jobbnál-jobb ötletekkel elbánik...

 

home_alone_screenshot_20161221170212_8_original_560x313_cover.jpg

 

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok Drága Olvasók és Régi Követők! Az ünnepekre való tekintettel kevesebb tartalom fog most érkezni, terveim szerint a szerdai és pénteki napokra jön egy-egy újabb bejegyzés.

Január 7-től pedig újra rendszeresen jönnek a témák hétfőn, szerdán és pénteken itt a NewsRoadon!

 

 gift-3030279_340.jpg

 

Érdemes követni a Facebook oldalt, ahol válogatott videókat találsz. Kattints ide!:)   

Hirdetéssel és üzleti megkereséssel kapcsolatban írjon az alábbi emailcímre: nwsroad@gmail.com  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nwsroad.blog.hu/api/trackback/id/tr6714500902

Friss topikok

Kategóriák

süti beállítások módosítása