Legfurcsább sportok a világon

Szeptember 7-én rendezik az ország egyik legőrültebb sportversenyét a kő-papír-olló magyar bajnokságot. Elsőre is érdekesen hangzik csak úgy mint a sakkboksz versenyek, ember versus ló maraton, lábujj-szaknder, tevebirkózás, vagy éppen a sajtgurító verseny.

 pexels-photo-1249214.jpeg

Idén fogják második alkalommal megrendezni a kő-papír-olló magyarbajnokságot, ahol a győztes különös lehetőségget kap. Indulhat az Európa-bajnoki címért, amit Londonban rendeznek.

Ezenkívűl van még néhány verseny, aminek a puszta létezése is hihetetlen...

Ember versus ló maraton

A versenyzők lóháton, vagy futva indulhatnak a versenyen, ami egyébként 35 km hosszú. A verseny kialakulása úgytörtént hogy egy pub tulajdonosa fogadott a törzsvendégével, hogy letud futni egy lovat hosszútáv futásban. 

A kérdés persze, hogy ez mennyire lehetséges? Eredmények azt mutatják, hogy nem lehetetlen 1980-as évek óta mindössze két ember nyerte meg a versenyt megelőzve így a lovakat. 2004-ben és 2007-ben.

Sakkboksz verseny

Amszeterdamban történt az első mérközés még 2003 novemberében. A lényeg, hogy a versenyzők bokszolnak és sakkoznak feváltva. Sakkozáskor leveszik a kesztyűt és fülhallgatot vesznek a fejükre, amiben zene szól. Erre azért van szükség, hogy a tomboló közönség ne zavarja a sakkmenet közben. 

Hogyan lehet ebben a sportban nyerni?

Sakk-matt esetén, kiütéssel, technikai ko-val, pontozásos fölénnyel. Abban az esetben, ha nincs végső eredmény és döntetlen lett, akkor az nyer, aki a sötét bábukkal játszott.

Lábujj-szaknder

Nagyon hivatalos helyen találták ki a versenyt és annak szabályait. Egy Angliai város kocsmájában született az ötlet, de vajon hogyan játszák?

A lábujj-szkandert úgy játsszák, hogy az ellenfelek egy kis emelvényre helyezik a lábfejüket, lábuk a nagylábujjuknál kapcsolódik össze. Az nyer, aki képes az ellenfele lábát az emelvény falához szorítani. Nincsenek vegyes meccsek, a mérkőzéseket csak két nő, vagy csak két férfi játszhatja egymás ellen.

Sajtgurító verseny

Meredek hegyoldalról gurítják le a sajtot, a versenyzőknek, pedig utánna kell szaladni. Nem mondható veszélytelen sportnak. A  hatalmas díjazásért cserébe azonban mindeképpen megéri, az első helyezett ugyanis meg kapja a legurított sajtot, az ezüst érmes 10 a bronzérmes, pedig 5 fonttal lesz gazdagabb. 

Tevebirkózás

Szinte az egyik legrégebbi hagományra vezethető vissza úgyanis több ezer éve  rendezik Törökországban. Szerencsére nem véres küzdelemről van szó a két állat között, lényeg, hogy az erősebb teve elijessze gyengébbik társát. Kevesen engedhetik meg maguknak ezt a szórakozá saját teve nevezésével, ugyan is rengeteg pénzbe kerül az állatok kiképzése a feladatra. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nwsroad.blog.hu/api/trackback/id/tr8914219671

Friss topikok

Kategóriák

süti beállítások módosítása