A török iskolákban ezért nem lesz több házi feladat

Yilmaz oktatási miniszter bejelentette, hogy a kormányzat a 2019/2020-as tanévtől eltörölné a török iskolákban a házi feladatot.

 pexels-photo-981619.jpeg

Mi magyar fiatalok büszkék lehetünk magunkra, mivel ezt a módszert már előbb felfedeztük és alkalmaztuk, mint a törökök. A török oktatási miniszter azt szeretné elérni, ha a tanulók inkább a tanórákra öszpontosítanának, és így az anyagot már ott elsajátítanák. A fő cél az lenne, hogy a török diákok megszerezzék azt a képességet, hogy az életben is használni tudják az iskolában szerzett tudást.

 

Az előttünk álló korszaknak megfelelő oktatási rendszert fogunk biztosítani a gyerekeknek.

 

A "lesz több házi feladat" kijelentéssel nem hiszem, hogy sok diáknak problémája lenne, most persze nem soroljuk ide a tanárnőnek sütit sütő, mindig jelentkező, mindig önként felelő, mindig dolgozatokat összeszedő, négyesnél mindig nagyon síró, mert nem leszek kitűnő diákokat. Külföldön iskolaszinten azonban előfordult már egy-egy érdekes szabály, aminek a dikákok ennyire nem örültek.

 

 Nem lehet legjobb barátod

pexels-photo-708440_1.jpeg

Egy délnyugat-londoni iskola megtiltotta a diákjainak, hogy legjobb barátjuk legyen. Az indoklás szerint mikor véget ér a barátság, akkor a tanulók nagyon lehangoltak lesznek.

 

Nincs közösségi oldal

twitter-facebook-together-exchange-of-information-147413.jpeg

Egy New York-i iskolában meg van tiltva a lányoknak, hogy bármilyen közösségi médiaoldalt használjanak. Így próbálják elérni, hogy a lányok „visszafogottabban” viselkedjenek.

 

Nincs ölelés

pexels-photo-697243.jpeg

Egy northamptoni általános iskola egyszerűen megtiltotta a diákjainak, hogy megöleljék egymást. Szerintük így lehet megtanulni, hogy a másik személyes terét tiszteletben kell tartani.

 

Tiltva a Jóganadrágok és leggings

pexels-photo-866370.jpeg

Az egyik massachusettsi középiskola öltözködési szabályai tiltják a jóganadrág és a leggings viselését. A döntést azzal indokolják, hogy a két ruhadarab nem megfelelő olyan fiatalok számára, akik a felnőttkor határán állnak, és hamarosan kikerülnek a munkaerőpiacra.

 

Születésnapi bulira invitálások is felejtősek

pexels-photo-221361.jpeg

 Egy brit iskolában tilos születésnapi meghívót nyilvánosan átadni vagy kitenni az üzenőfalra – hacsak nem az osztály minden tagjának szól! Ellenkező esetben eltávolítják vagy összeszedik.

 

UGG csizma tilalom

18771810-3214854793_c95c349064_o-1515646317-650-bdc9bda1b8-1516174124.jpg

Egy amerikai iskola megtiltotta a diákoknak a már évek óta divatos UGG csizmák viselését, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a diákok mindig abban rejtették el a mobiljukat és így csempészték be az osztályterembe. Most már sport vagy tornacipőre kell cserélni a trendi lábbelit, mielőtt belépnek az ajtón.

 

Karácsony

 pexels-photo-701025.jpeg

Az Oregon állambéli iskolákban betiltottak mindent, ami vallási ünnepekre utal, így próbálva egyensúlyt tartani a különböző háttérrel rendelkező diákok jogaiban.

 

 

Forrás: http://www.boon.hu/legjobb-barat-oleles-hogolyo-es-wc-papir-nevetseges-iskolai-tiltasok-a-vilag-korul/3739735

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nwsroad.blog.hu/api/trackback/id/tr9514062559
süti beállítások módosítása