Érdekességek az űrkutatásban

Az amerikai űrkutatók számára nagy nap volt a november 26, hiszen ekkor landolt sikeresen az Insight névre keresztelt űrszondájuk a Marson. A napokban képeket és hangfelvételeket is közvetített nekünk a szomszédos bolygóról...

 

astronomy-1867616_340.jpg

 

Az Insight nevű űrszondának először sikerült rögzítenie a vörösbolygó felszínén fújó szelek hangját. Ez az első eset, hogy olyan műszerek vannak a Marson, amelyek hallható zajokat képesek észlelni és közvetíteni. 

 

 

A különleges hangfelvétel és a landoló űrszonda a Marson inkább csak felvezeti a mai témánkat. Válogattam néhány érdekességet a világűrről, csillagászatról.

 

 

 Több mint 7 milliárd ember egy kockacukorban

 

Ha eltávolítanánk az atomok között lévű üres tereket, akkor az összemberiség elférne egy kockacukorban.

 

 lump-sugar-548647_340.jpg

 

Bennünk van a csillag! 

 

Minden emberben találhatóak olyan atomok, amelyek egykor csillagokat építettek fel. Ezek a csillagok pedig akár több milliárd éve is felrobbanhattak már.

 

 starry-night-1149815_340.jpg

 

Egy kis Sci-fi

 

Ha elképzelünk egy bolygót, amin van földönkívüli élet, nagyjábol 65 millió fényévre tőlünk és lenne egy szuperteleszkópjuk, amivel ránézhetnének a Földünkre, akkor ők még csak a dinoszauruszokat láthatnák a bolygónkon.:D

 

 steampunk-3006650_960_720.jpg

 

Egy nap hogy lehet hosszabb egy évnél? A Vénuszon pedig így van!

 

Egy év a Vénuszon 224 földi nappal egyezik meg. Viszont egy nap mégis 243 földi napba telik ott, tehát egy nap hosszabb mint egy év.

  

 clock-2015460_960_720.jpg

 

Grillpartihoz hasonló illatok/szagok az űrben

Az asztronauták szerint az alábbiakra hasonlít a világűr szaga: sülthús, égett faszén, odaégetett süti, elhasznált puskapor...

 

 sunrise-1756274_340.jpg

 

A neutron csillagok

A neutron csillagok sűrűsége akkora, hogy egy teáskanálnyi alkotó anyag nagyobb tömegű a Mount Everestnél.

 

 mount-everest-413_340.jpg

 Szkafander

 

Több mint 3 milliárd forintba kerül egy szkafander elkészítése. Ez azl a 13 rétegű öltözet, amit űrséta során használnak. Nézzük néhány funkcióját:

- Speciális pelenka, amire szükség lehet a több órás űrséták alatt.

- A szükségtelen hőfelesleget elvezeti

- A kommuikációért is felel

- Folyamatosan ellenörzi az életjeleket, mint például a szívverés, légzés

 

space-2952779_340.jpg

 

 A Wow! szignál

 

1977-ben egy erős keskenysávú rádiójelet fogtak, ami harmincszor hangosabb volt az átlagos rádiójelhez képest. A jelenség azóta egyszer sem fordult elő.

A tudósok azt sem zárták ki, hogy mesterséges eredetű lehetett, a továbbiakat már mindenki fantáziájára és hitrendszerére bízom, de hozzátették azt is, hogy nagyon fejlett intelligenciáról lenne szó, hiszen a fogadott jel küldése 2.2 millió kilowattos erősségű jeladót igényel, amíg a földön 2500 kilowatt a legerősebb kapacitás.

 

wow-384876_340.jpg

 

A facebook oldalt is érdemes követni, ahol válogatott videókat találsz szinte naponta. Kattints ide!:)  

 

Hirdetéssel és üzleti megkereséssel kapcsolatban írjon az alábbi emailcímre: nwsroad@gmail.com 

 


A bejegyzés trackback címe:

https://nwsroad.blog.hu/api/trackback/id/tr8514471766
süti beállítások módosítása