Legviccesebb perek és bírósági ügyek

Különböző perekben és bírósági ügyekben a hazai terep nem adogat magas labdákat, ha vicces, vagy éppen elképesztő ügyekről szeretnénk összeszedni egy csokrot. Határon túl, vagy éppen Európán kívül azonban más a helyzet.

 Kattints és kövesd a NewsRoad-ot facebookon is!

 isolated-2532037_340.png

Nagy Alekosz az egykori VV villalakó adta a témát. Kijelentette, hogy ő szeretne börtönbe vonulni egy kis időre, hogy beszélgessen a rabokkal és megtapasztalja a börtönlétet. Néhányan legyintettek a kijelentésre, amit facebookon tett közzé, viszont Alekosz valóban megjelent a tököli börtön bejáratánál. Nagyon felkészülten vitt papucsot, WC papírt és minden mást, ami ilyenkor kellhet. 

Erről már a TWN.hu-nak mesélt:

Épp onnan jövök. Sajnos nem eresztettek be. Egyébként furcsának találom, hogy aki nem szeretne bekerülni, azt beviszik, aki be szeretne menni, mint én, az nem mehet

-ennek ellenére elégedett volt a fogadtatással, hiszen érzése szerint hozzá méltó beszélgetőpartnerei akadtak. 

Két tiszt fogadott, magasrangúak,az egyik egy őrnagy, a másik egy alezredes.

-Ezután közölte Alekosz, hogy szeretne egy 24 órás fogvatartást

 Azt mondták, két módja van annak, hogy bekerüljek: ha beállok smasszernak, vagy ha bűncselekményt követek el. Átgondoltam, és úgy döntöttem, nekem ez mindenképpen kell ez az iskola, úgyhogy el kell követnem egy bűncselekményt. Olyat, amivel másoknak nem, legfeljebb magamnak árthatok.

- foglalta össze Alekosz.

 Nem megszokott helyzet lenne a bíroságnak sem, hogy tudatosan akarja magát lecsukatni egy celeb, de a világ különböző pontjairól néhány ügyvédeknek és bírónak ebben semmi különös nem lenne, ha megnézzük az alábbi felhozatalt.

Meglepő perek és bírósági ügyek!

 clause-67401_340.jpg

Saját magát beperelte egy férfi! 

Egy férfi éppen a 23 éves börtönbüntetését töltötte, amikor pert indított saját maga ellen.

Az önvád arról szólt, hogy vallási meggyőződése ellenére alkoholt fogyasztott és 5 millió dolláros kártárítést követel konkrétan saját magától. Nem volt rossz a gondolat, hiszen mivel börtönben van, így ezt az összeget nem lenne egyszerű összerakni, így áthárította az megfizetést az államra.

Nem tartotta a bíró rossz próbálkozásnak, de végül elutasította a keresletet.

 thought-2123971_340.jpg

A Red Bull nem igazán ad szárnyakat!

“A Red Bull szárnyakat ad

Régebbi sztori, de valóban egy társaság beperelte a Red Bull-t a híres szlogen miatt. Az energiaitalgyártó arra lett kötelezve, hogy 10 dolláros utalvánnyal, vagy 15 dollár értékű termékkel ajándékozza meg a fogyasztóit. 13 millió dollár "elszállt" a cégtől, így ha a fogyasztók nem is, de 13 guriga valóban szárnyakat kapott.

 red-bull-249416_960_720.jpg

 

Pénzesőt ígért, elmaradt, ezért letartóztatták!

A férfi varázslónak mondta magát és emberektől kért pénzt előre. Elmondása szerint erre azért volt szükség, mert a dzsineknek adja oda a megszerzett összeget. Dolláról átszámítva 10 ezer ft kért előre és  körülbelül 5 milliárd forintot ígért cserébe, ami pénzeső formájában lehullik az égből.

A helyiek összedobták az összeget, kezdetét vette a ceremónia, de valamiért elmaradtak a pénzeső felhők. Három év börtönt kapott!

 money-rain-1013711_960_720.jpg

 

  Kattints és kövesd a NewsRoad-ot facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://nwsroad.blog.hu/api/trackback/id/tr814115899

Friss topikok

Kategóriák

süti beállítások módosítása