A tengeri élővilág, amit én is felfedeznék!;)

Olyan robothalat sikerült létrehozni , amivel anélkül tudják a kutatók megfigyelni a tengeri élővilágot, hogy közben megzavarnák a természetes működését.

 

A felderítések során az igazi problémát mindig az jelentette, hogy bármilyen eszközt használtak, az éppen a kutatás célját zavarta meg. Erre adhat megoldást a "soft robotic fish", ami egy robot technikával ellátott élethű hal. Képes félig automata módban is úszni, így nem mindig szükséges az emberi irányítás. Nintendo-játékvezérlőt építettek be az irányíthatóságért. 

 (Van az tengeri élővilág, amit én is felfedeznék:D)pexels-photo-815996.jpeg

A fejlesztést vezető Daniela Rus elmondta:

Nagyon érdekes volt látni, ahogy a mi halunk simán ott úszkál a többi, igazi hal között, és azok nem úsztak el tőle. Ez nagyon nem így volt, amikor korábbi eszközöket vagy emberi búvárokat próbáltunk használni.

Fejlesztés terén még szeretnének egy élő közvetítésre is alkalmas kamerát, mert így távolabbról is irányítható lesz a robothal. Illetve további cél, hogy kisebb verziót is tudjanak készíteni, így kivetelzhető lehetne egy egész robot halrajt elindítani, majd a megfelelő időben szétválnak, hogy külön folytathassák a felderítéseket.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nwsroad.blog.hu/api/trackback/id/tr3113828350